Őrizetben a rablás elkövetői
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/m%C3%B3r_lead.jpg?itok=Za1_tdLO)
A rendőrök összehangolt akció keretein belül csaptak le az idős emberek sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúsítottjaira.
A rendőrök összehangolt akció keretein belül csaptak le az idős emberek sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúsítottjaira.
Több mint félszáz autóról vette le a márkajelző emblémáját egy makói férfi. A rendőrök elfogták.
A szentendrei rendőrök vádemelést javasolnak egy 51 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint egy óvodásokat szállító autóbusz elé sorolt kisteherautójával, majd szándékosan befékezett. Az ütközés elkerülhetetlen volt.
A fővárosi rendőrök Tatabányán fogták el azt a 61 éves férfit, aki épp el akarta hagyni búvóhelyét.
A külföldi pár egy debreceni apartmanban fogadta a vásárlóit. Kannabiszt árultak, majd a rendőrök kopogtattak.
Azt hitte, a biztonsági őr már távozott munkahelyéről, így magabiztosan lépett be egy ceglédi üzletbe az a 27 éves férfi, aki három hajbalzsamot, két sampont és egy hajkondicionálót a kabátja alá gyömöszölve akart fizetés nélkül lelépni. Ám feltűnt az őr, a férfi pedig fellökte, hogy elmenekülhessen. A bíróság rablás miatt tartóztatta le.
Az óbudai rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint a barátját ellátó mentőautóból lopott el egy tabletet.
Lopásokkal gyanúsítható nőt és férfit fogtak el a rendőrök a Békés vármegyei Orosházán. A férfit őrizetbe vették.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amiben a piacról már kiiktatott drogdíler szinte mindenféle kábítószert árult vevőkörének.
A marcali rendőrök őrizetbe vettek egy 17 éves fiatalt.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.
Húsz sértettet vertek át online csalók Vas vármegyében. A Szombathelyi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
A 12 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
A zalaegerszegi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Két határrendészeti kirendeltségen történik vezetőváltás.
Klíma nélkül maradt a hőségben.