Rács mögött a gyöngyösi autófeltörők
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/suziku2.jpg?itok=Hdh6aGlI)
Egy típusra utaztak.
Egy típusra utaztak.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták az 50 éves helyi férfit.
Csengele területén jogosulatlanul vágtak ki több fát is. A rendőrség lezárta az ügyet.
A rendőrök sokadjára érték tetten lopáson azt a 15 éves lányt, aki az elmúlt hónapokban rendszeresen vette el mások értékeit. Most fogdába került.
Egyetlen éjszaka alatt két kocsit is elkötött Inkéről a fiatal páros.
A férfi elfogásakor megpróbálta eltüntetni a bódító hatású szert, nem is akárhogyan.
A salgótarjáni nyomozók őrizetbe vették azt a nőt és két férfit, akik Egyházasgerge településen és annak külterületén követtek el lopás bűncselekményeket.
A napokban fogták el és hallgatták ki gyanúsítottként a Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói azt a férfit, aki két társával együtt több autóból lopott a világörökség részét képező Hollókőn.
A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy nádasdladányi üzletben kísérelt meg lopni.
A Pest vármegyei vizsgálók befejezték egy háromgyermekes anya ellen folytatott eljárásukat. A gyanú szerint az asszony titokban megszülte kisfiát, a fészerbe kidobva magára hagyta, vetélést hazudott, majd mindent bevallott.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.