Lezárt akta – több lopás is van a számláján
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Bemutat%C3%B31_90.jpg?itok=_B-4ezCp)
A fiatal gyanúsított 2022. nyarán több százezer forint értékben károsította meg a sértetteket. A többszörösen egyesített büntetőeljárásban most vádemelést javasolnak a szolnoki nyomozók.
A fiatal gyanúsított 2022. nyarán több százezer forint értékben károsította meg a sértetteket. A többszörösen egyesített büntetőeljárásban most vádemelést javasolnak a szolnoki nyomozók.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult eljárásban a Győri Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a 41 éves győrszentiváni férfit, aki rendőrnek adta ki magát, és több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 63 éves férfit.
A település szemfüles rendőrei tegnap hajnalban egy gyalogost ellenőriztek, akinél 12 alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot találtak, majd röviddel ezután a terjesztőket is elfogták és őrizetbe vették.
A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki ellen a Fővárosi Törvényszék néhány napja rendelt el körözést.
Pénzt követelve támadt áldozatára egy 33 éves férfi Szigethalmon. A rendőrök pár óra alatt elfogták és őrizetbe vették.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 74 éves Pápa-környéki férfit.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket öt, ittas járművezetővel szemben folytatott, közülük két sofőr balesetet is okozott.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.