Lezárt akta: 9 méteren múlhatott
Nem tartotta be a követési távolságot a sofőr, ez okozott egy tavalyi, autópályás tragédiát - a gyanú szerint. A balesetben vétlen jármű 19 éves utasa a helyszínen meghalt. A dabasi vizsgálók vádemelést javasolnak.
Nem tartotta be a követési távolságot a sofőr, ez okozott egy tavalyi, autópályás tragédiát - a gyanú szerint. A balesetben vétlen jármű 19 éves utasa a helyszínen meghalt. A dabasi vizsgálók vádemelést javasolnak.
A Csongrádi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az eljárást egy páros ügyében, akik a sértettel fennálló korábbi konfliktusukat erőszakkal rendezték a városban.
A rendőrök egy napon belül elfogták azt a két fiatalt, akik Székesfehérvár külterületén betonelemeket pakoltak a sínekre.
A budapesti rendőrök újabb tíz kilogramm, 39 millió forint értékű kábítószert vontak ki a feketepiacról.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.
Személyleírás alapján keresték a dabasi rendőrök azt a férfit, aki egy 13 éves fiút pécézett ki magának egy buszmegállóban. Belekötött, bántalmazta, megszégyenítette. A tanú szerint ittas volt, ezért a felkutatásában résztvevő körzeti megbízott benézett egy közeli ivóba - egy asztalnál ülve fogyasztott éppen.
A kecskeméti rendőrök egy 17 éves fiú ügyében fejezték be a nyomozást, aki hat bűncselekményt követett el. Egy ízben társa is volt. A közeljövőben mindketten a bíróságon felelhetnek tetteikért.
Összehangolt akció keretében a Terrorelhárítási Központ munkatársai a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak közreműködésével Szekszárdon és Bonyhádon egy 57 éves és egy 34 éves férfit fogtak el, akiket különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítanak.
A budapesti rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint sorozatjelleggel követett el bolti lopásokat Budapest több kerületében.
A Debreceni Járásbíróság ma letartóztatásba helyezte azt az öt nőt, akiket a Hajdú-Bihar vármegyei nyomozók jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítanak abban az ügycsoportban, ami még tavaly ősszel indult a KR NNI-nél az NVSZ feljelentése alapján.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.