Ez is bűncselekmény!
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/DSC_0666_69.jpg?itok=ABk79d4m)
Egy 15 éves fiúval szemben indult eljárás közokirat-hamisítás miatt, mivel nem az ő nevére kiállított MÁK kártyával vett igénybe utazási kedvezményt az egyik kecskeméti buszon.
Egy 15 éves fiúval szemben indult eljárás közokirat-hamisítás miatt, mivel nem az ő nevére kiállított MÁK kártyával vett igénybe utazási kedvezményt az egyik kecskeméti buszon.
A tatabányai rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig letartóztatta a tetteseket, akik több bűncselekményt követtek el az elmúlt időszakban Tatán és Tatabányán. Hárman még a 18. életévüket sem töltötték be.
A megalapozott gyanú szerint egy szolnoki férfi megtalálta a sértett elvesztett SZÉP-kártyáját, majd a rajta lévő 600 ezer forintot társaival elköltötte. Annyit vásároltak, hogy taxival kellett hazamenniük.
A gyanúsítottakhoz összesen 12 Debrecenben történt lopás köthető. A helyi rendőrök elfogták őket.
Hiába a sapka, a svájci rendszámú autó, az érdi nyomozók három nap alatt azonosították azt a férfit, aki először feltört egy parkoló autót, aztán meglopott egy recepcióst. Hab a tortán, hogy a járművezetéstől is eltiltották.
Egy pécsi férfi Csongrádon lopott mobiltelefont. A rendőrök órákon belül azonosították és elfogták.
A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki egy parkolóban álló autóból ellopott egy pénztárcát.
Az ittas állapotban lévő 29 éves férfi a lopott személygépkocsival Dunaújváros belterületén szenvedett balesetet.
Többmilliós hegedűt adtak vissza a dabasi nyomozók egy helyi nyugdíjasnak. A gyanúsítottat is elfogták, aki állítja, maga is meglepődött tettén.
Két férfi egy nyergesújfalui telephelyről lopott rézkábelt. Többször is visszamentek a sikeres akciójuk során. Az esztergomi rendőrök azonosították és kihallgatták őket.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.
A keszthelyi rendőrök a Balaton-part közelében azonosítottak és fogtak el egy tolvajt.
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 17 éves fiú megtalálásában.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.