Lezárt ügy: rablás miatt kell felelniük
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/1_5878.jpg?itok=6gA92bUR)
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a párossal szemben, akik a megalapozott gyanú szerint közel egy millió forintot vettek el egy férfitól.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a párossal szemben, akik a megalapozott gyanú szerint közel egy millió forintot vettek el egy férfitól.
A nyomozók a férfi lakásában és autójában is nagy mennyiségben találtak kábítószer gyanúját keltő anyagokat.
Az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 39 éves somlóvásárhelyi férfit.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták az elkövetőket és gyanúsítottként kihallgatták őket.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezi az elkövetők letartóztatását.
Gépe péntek délután landolt Ferihegyen. Azóta már meg is kezdte börtönbüntetése letöltését.
A nyomozók őrizetbe vették az a 27 éves sátoraljaújhelyi férfit, aki több mint tíz helyre betört.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság az ügy vizsgálatát befejezte.
Az egri nyomozók több vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják a 14 éves fiút.
Halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt nyomoz a rendőrség.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.
A keszthelyi rendőrök a Balaton-part közelében azonosítottak és fogtak el egy tolvajt.
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 17 éves fiú megtalálásában.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.