Bennfentes tolvajt fogtak el
Megtalálta, hazavitte.
Megtalálta, hazavitte.
A fiatalok a megalapozott gyanú szerint megvertek és kiraboltak egy férfit Tiszagyulaházán. A Debreceni Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat.
A gyanúsított letepert és megszúrt egy fiatal nőt a nyílt utcán, Hajdúszoboszlón. A helyi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 29 éves férfival szemben folytatott.
A salgótarjáni rendőrök az otthonában fogták el azt a 30 éves férfit, aki a gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett.
A gyanú szerint ingatlant vásárolt volna a csalással szerzett közel 160 millió forint egy részéből egy ügyvéd, akit a budapesti rendőrök fogtak el.
A gyanúsított nem tett vallomást
A fővárosi rendőrök véget vetettek egy csalássorozatnak, ahol nem létező áruk hirdetésével verték át az embereket.
A feltételezett elkövetőt a rendőrök a helyszínen elfogták.
Az ajkai Rendőrkapitányság nyomozást indított.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
A bajai rendőrök közokirat-hamisítás miatt hallgattak ki egy szerb férfit.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.
A keszthelyi rendőrök a Balaton-part közelében azonosítottak és fogtak el egy tolvajt.
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 17 éves fiú megtalálásában.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.