Vitt mindent
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/lead_2855.jpg?itok=_6QBt3wB)
A budapesti rendőrök elfogták a férfit, aki a gyanú szerint több lakásba tört be, amivel közel egymilliós kárt okozott.
A budapesti rendőrök elfogták a férfit, aki a gyanú szerint több lakásba tört be, amivel közel egymilliós kárt okozott.
A Tolna vármegyei kórházban egy beteg késsel szúrta meg a segítségére siető szakápolót.
A Tapolcai Rendőrkapitányság egy 28 éves dányi férfit gyanúsít.
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 41 éves győri lakost, valamint a 24 éves Pápa-környéki utasa ellen is eljárást indítottak.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket öt, ittas járművezetővel szemben folytatott, közülük egy sofőr balesetet is okozott.
A Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki nyitva hagyott autóból lopott mobiltelefont.
Garázdaság és súlyos testi sértés miatt járt el a rendőrség.
Elfogták a dabasi rendőrök azt a 36 éves férfit, aki 39 éves élettársával három üzletet látogatott végig és mindenhonnan elemelte, amiből bevételt remélt. Az sem zavarta és tartotta vissza, hogy két héttel azelőtt a bíróság hasonló ügyek miatt jogerős szabadságvesztésre ítélte - nem először.
A kiskunhalasi rendőrök pár órán belül elfogták azt a 25 éves nőt, aki beosont egy idős lakásába, súlyosan megsebesítette és halálosan megfenyegette, végül pedig elvitte a holmijait.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.