Lezárt ügyek: Öt kifosztás és egy csalás miatt kell felelnie az asszonynak
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az encsi rendőrök elfogták azt a férfit, aki meglopta aszalói áldozatát, majd fejen ütötte és elmenekült a helyszínről.
Egy buszon felejtett övtáskát tulajdonított el egy nő Dorogon. Később összetalálkozott az utcán a sértettel, és a lopott holmik egy részét visszaadta neki.
A jászsági rendőrök többrendbeli lopás miatt kezdeményezték letartóztatásának indítványozását egy 28 éves nőnek és 22 éves társának, akik többek között a jászapáti templomból is loptak.
A Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki kerékpárokat és két robogót is ellopott a városban.
Egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetése miatt indult eljárás egy 67 éves veszprémi férfi ellen.
Nem egészen egy hét leforgása alatt derítették fel és fogták el a nyomozók egy betörésekre szakosodott bűnbanda tagjait, akik számlájára ez idáig 20 vagyon elleni bűncselekmény elkövetése írható.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Rablógyilkosság lett a közös italozásból.
A bajai rendőrök egy 20 éves fiatalt vettek őrizetbe, aki jórészt Sükösdön elkövetett lopásokkal gyanúsítható.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.