Visszaadták az ellopott bicikliket a sértetteknek
A nyírbátori rendőrök elfogták azt a férfit, aki a közelmúltban két kerékpárt is eltulajdonított.
A nyírbátori rendőrök elfogták azt a férfit, aki a közelmúltban két kerékpárt is eltulajdonított.
Szeszes italokat és cigit rendelt házhoz egy kecskeméti férfi, aki ugyan átvette a csomagot, azonban sem a fuvarköltséget, sem a számlát nem rendezte.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya és a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el egy 58 és egy 39 éves férfit.
Üzletkötés közben csaptak le a rendőrök két kábítószer-terjesztőre.
A gyanú szerint a férfi ellopott egy karkötőt Hajdúböszörményben. Pechére egy órán belül azonosították, és még aznap elfogták.
Tizenhárom millió forint értékű vascsövet tulajdonított el Kőbányán az a háromfős társaság, amelynek utolsó tagja is rendőrkézre került.
A Kalocsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelést javasol az ügyben. Az ismeretlen tetteseket a körzeti megbízottak kutatták fel.
A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai egy 24 és egy 25 éves borsodi férfit gyanúsítanak.
A szentesi rendőrök egy nap alatt elfogták a helybéli pénztárcatolvajt.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság vizsgálatot indított az ügyben.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.