Kutyakötelesség
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/N3592315.jpg?itok=h1l0ISAD)
Egy hivatásos belga malinois szagolta ki a kábítószergyanús port egy újpalotai lakásban – a rendőrök három embert vettek őrizetbe.
Egy hivatásos belga malinois szagolta ki a kábítószergyanús port egy újpalotai lakásban – a rendőrök három embert vettek őrizetbe.
Egy salgótarjáni üzletbetörés után vették őrizetbe a nyomozók azt a 28 éves férfit, akit több más bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítanak.
A BRFK célkörözési nyomozói két nap alatt négy férfit fogtak el; egyikük egy mellékhelyiségben próbált elrejtőzni, majd álneveket diktált be, de ez sem segített rajta.
A dorogi rendőrök őrizetbe vették a tettest, aki műszaki cikkeket és pénzt lopott áldozataitól.
Tizenkét éves kisfiút vitt lopni az a prügyi férfi, akiket a tarcali iskolaőr ért tetten egy szerencsi áruházban.
Idős ismerősétől csalt ki közel egymillió forintot egy 36 éves szabadszállási férfi, aki kezdetben csak kölcsönkért, később pedig már „kiszolgálta magát” a sértett számlájáról.
A Sümegi Rendőrőrs munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a 26 éves férfit és 40 éves élettársát.
Folytatódott a Budapesti Rendőr-főkapitányság körözési akciósorozata.
A rendőrök egy órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
Lopni indult egy férfi, aki betört egy 89 éves sályi nőhöz, aki azonban rajta kapta a tolvajt. A férfi rátámadt a nőre. A rendőrök pár órán belül elfogták a támadót.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.