Eredményes volt a magyar-szlovák közös szolgálat
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Kom%C3%A1rom%20h%C3%ADd_14.jpg?itok=xe624loy)
A rendőrök három kerékpártolvajt tartóztattak fel, akik éppen a zsákmánnyal tartottak hazafelé. A két ország rendőrei elfogták, a komáromi rendőrök pedig őrizetbe vették őket.
A rendőrök három kerékpártolvajt tartóztattak fel, akik éppen a zsákmánnyal tartottak hazafelé. A két ország rendőrei elfogták, a komáromi rendőrök pedig őrizetbe vették őket.
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették azt a 28 éves helyi férfit, aki a hétvégén több üzletbe is betört Szekszárdon. Az egyik helyszínen az összetörött ablak darabjaival össze is vagdosta magát. Elfogásakor azt mondta a rendőröknek, hogy egy kutya harapta meg.
A pásztói rendőrök vonták közúti közlekedési ellenőrzés alá azt a nőt, akinek a táskájában tiltott anyag lapult.
Az országos bűnügyi akciósorozat keretében a rendőrség mintegy 300 ezer adag kábítószert vont ki a piacról, amelynek a feketepiaci összértéke közel fél milliárd forint.
A rendőrök egy sátorhelyi férfit fogtak el, aki a gyanú szerint kábítószerrel kereskedett.
A kecskeméti rendőrök két férfit vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint veréssel fenyegettek meg fiatalokat, de némi készpénz átadása után elálltak a szándékuktól.
A rendőrök elfogtak egy férfit Miskolcon, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert árult több helyi fiatalnak.
A Rétsági Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének, valamint kábítószer birtoklás bűntettének elkövetése megalapozott gyanúja miatt egy Legénden élő 51 éves holland állampolgárságú férfi ellen.
A ceglédi nyomozók koordinálta akcióban közel 90 rendőr, 39 szolgálati autóval indult 7 különböző címre, hogy felszámoljon egy kábítószerrel kereskedő bűnszervezetet. A tervezett penzumot hiánytalanul teljesítették, azóta mindegyik célszemélyt letartóztatta a bíróság.
A sárbogárdi rendőrök néhány órán belül kézre kerítették a takarmány eltulajdonításával megalapozottan gyanúsítható férfit.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.