Biciklit mobilra cserélnék – vagy elrabolnám
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/dupla%20c%C3%ADmer_97.jpg?itok=h7X0D7ya)
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy helybélit, aki fél nap nap alatt négy vagyon elleni bűncselekményt követett el.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek egy helybélit, aki fél nap nap alatt négy vagyon elleni bűncselekményt követett el.
Nagymányokon fogtak el a rendőrök két teveli férfit, akik egy házbetörés után kivilágítatlan autóval igyekeztek távozni a lopott holmival.
A Debreceni Járásbíróság letartóztatta azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint több helyről is lopott Hajdúhadházon.
Az oroszlányi nyomozók három embert hallgattak ki gyanúsítottként, akik egy hipermarketből, több alkalommal, összejátszva vittek ki árut fizetés nélkül.
Egy buszmegállóban várakozó férfitól vette el a pénzét és a telefonját egy 29 éves férfi. A hajdúhadházi rendőrök pár óra alatt elfogták és őrizetbe vették.
Az újbudai rendőrök lefolytatták az eljárást azzal a férfival szemben, aki egy XI. kerületi pláza felrobbantásával fenyegetőzött.
Több ember sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják az albertirsai férfit.
Két holttestet és egy sérült férfit találtak Albertirsán.
Már a helyszíni szemle alatt azonosították és elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy tiszakarádi házból ellopott egy televíziót.
A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható fiatalkorút.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.