Sok van a rovásán
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Bemutat%C3%B31_143.jpg?itok=Zuw1eLw-)
Egy fiatalkorú gyanúsított Jászapátiban több üzletben követett el lopást. A jászsági nyomozók elfogták és kihallgatták a kamaszt.
Egy fiatalkorú gyanúsított Jászapátiban több üzletben követett el lopást. A jászsági nyomozók elfogták és kihallgatták a kamaszt.
A dombóvári rendőrök gyorsan nyomára bukkantak annak a tolvajnak, aki egy helyi ház melléképületéből lopott el értékeket.
A rendőrök a rablás bűntett elkövetése miatt folytatott ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.
Hónapokon át bántalmazta édesanyját egy bárdudvarnoki férfi, a rendőrök a távoltartásáról határoztak.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki az orvost.
A nyomozás adatai szerint a 25 éves férfi leütötte ismerősét, majd elvette a pénzét. A balmazújvárosi rendőrök befejezték a nyomozást.
Lezárt akta: A cégénél honosításra hagyott terepjáróval követett el bűncselekményt egy férfi.
Internetes csalással gyanúsítható férfiakat vettek őrizetbe a békési rendőrök. Egyikük telefonokat hirdetett, és előre utalással kérte a vételárat. Társa megadta ehhez a felesége bankszámlaszámát, és az arra érkező összegeket ő vette fel.
A rendőrök egy nap alatt tetemes mennyiségű kábítószer forgalomba hozatalát akadályozták meg.
A szentesi rendőrök előállították azt a férfit, aki egy vendéglátóhelyről lopott el személyes okmányokat és 20 ezer forintot.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.