A harmadik helyszínen elaludt
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/page_1155.jpg?itok=RND0qhgD)
Néhány óra alatt három bűncselekményt követett el egy kecskeméti férfi. Pénteken elfogták, a bíróság pedig – az ügyészség indítványára – már szombaton letartóztatta.
Néhány óra alatt három bűncselekményt követett el egy kecskeméti férfi. Pénteken elfogták, a bíróság pedig – az ügyészség indítványára – már szombaton letartóztatta.
A balatonalmádi rendőrök perceken belül elfogták a csoportos garázdaság elkövetőit.
A nyomozók őrizetbe vettek egy fiatalkorút, aki több autóból is lopott Szolnokon.
A rendőrök fél órán belül elfogták azt a 39 éves etesi férfit, aki Salgótarján belvárosában bántalmazta és erőszakkal elvette a 81 éves nő táskáját.
Társasházi kamerarendszer rögzítőegységét és jelerősítőjét lopta el egy férfi Szegeden. A rendőrök elfogták.
A szegedi rendőrök lopás miatt indítottak eljárást egy helyi férfi ellen, aki elvitt egy elektromos rollert.
Többszörösen körözött férfit fogtak el a körzeti megbízottak Belegen.
A kaposvári rendőrök egy fiatal nő ellen indítottak eljárást.
Egy 21 éves férfi javarészt szeszes italokat lopott egy esztergomi áruházból. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.
Számos bűncselekmény elkövetését ismerte be az a 18 éves rimóci férfi, akit a szécsényi nyomozók őrizetbe vettek.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.