Rendőrkézen a gyöngyösi rabló
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/kep2_311.jpg?itok=iVi7kBpe)
A nyomozók őrizetbe vettek egy 26 éves gyanúsítottat, majd kihallgatását követően kezdeményezték a letartóztatását.
A nyomozók őrizetbe vettek egy 26 éves gyanúsítottat, majd kihallgatását követően kezdeményezték a letartóztatását.
A Balatonalmádi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek három román férfit.
Egy jogosítvánnyal soha nem rendelkező, figyelmetlen férfi elütött egy gyalogost, majd a sorsára hagyta.
A biharkeresztesi rendőrök egy óra alatt elfogták azt a 23 éves férfit, aki a gyanú szerint betört egy felújítás alatt lévő ingatlanba. Szerszámgépeket, építési anyagokat, kéziszerszámokat és még egy talicskát is eltulajdonított.
Nyomozás indult annak a férfinak az ügyében, aki egy mobil vendéglátóegységből lopott Szegeden.
Ágyneműtartóba bújt el a győri rendőrök elől a lopások elkövetése miatt keresett férfi.
Kiraboltak egy idős nőt Orosházán. A rendőrök egy óra alatt kiderítették, ki támadhatta meg, és nem sokkal később el is fogták a gyanúsítottat.
A rendőrség kétséget kizáróan azonosította a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet Patológiai Osztályán a halottak nyilvántartására szolgáló könyvben nem szereplő két holttestet. A halál mindkét esetben természetes okból következett be.
Több bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsítható az a 17 éves mezőkövesdi lány, akit a rendőrök őrizetbe vettek zsarolás és lopás miatt.
Három gyanúsított esetében a BRFK befejezte a nyomozást.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.