Hiába szaladt el a meglepett betörő
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/20231103_083931.jpg?itok=YFIbFsps)
Nem volt szerencséje egy kecskeméti besurranónak, akit a tulajdonos tetten ért.
Nem volt szerencséje egy kecskeméti besurranónak, akit a tulajdonos tetten ért.
Ennyi idő telt el az első rablás és az elfogás között. A Pest vármegyei Kerepes, majd Csömör után a főváros volt a végállomás, a haladéktalanul kiadott körözvény alapján a BRFK járőrei fogták el a huszonéves párost.
Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki kirabolt egy nőt Kiskundorozsmán.
Alkoholt és pénzt lopott egy férfi Hódmezővásárhelyen, az ügyben indult nyomozás lezárult.
A kőbányai rendőrök elfogták azt a párost, amely felújítás ürügyével jutott be egy férfi lakásába, azonban munka helyett – könnyű pénzszerzést remélve – 13 millió forint értékben vittek el órákat.
A Pest vármegyei vizsgálók vádemelést javasolva továbbítottak az ügyészségnek egy nyereségvágyból elkövetett emberölési aktát: tavaly októberben, Vácon fajult el egy autó megszerzése.
Rédéről egészen Kiskunmajsáig szökött egy bűnügyi felügyeletes. Hiába azonban a 240 kilométeres távolság, így is rendőrkézre került.
A rendőrök azzal gyanúsítanak egy mohácsi férfit, hogy egy helyi társasház több tárolójából is lopott, de rablás is van a számláján.
A pétervásárai nyomozók őrizetbe vették a 37 éves gyanúsítottat.
A bíróság elrendelte egy 31 éves férfi letartóztatását.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság fokozta a közlekedők ellenőrzését az Árpád hídon. Az autósok a hét minden napján, bármikor számíthatnak sebességmérésre, akár rendőri jelzés nélküli gépkocsikból is.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A létesítmény csütörtöktől működik a Formula 1 Magyar Nagydíj 2024 versenyhétvége ideje alatt Mogyoródon, a pálya melletti parkolóban.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.