Halott férfira csaptak le a Szabolcs vármegyei nyomozók
Hamis közokiratok felhasználásával halottnak nyilváníttatta magát, hogy megússza a rá váró börtönéveket.
Hamis közokiratok felhasználásával halottnak nyilváníttatta magát, hogy megússza a rá váró börtönéveket.
A Csehországból lopott BMW X6-ost vezető férfit elfogták.
Bontott gépkocsik katalizátorait szedte szét, majd az abból készült őrleménnyel illegálisan kereskedett egy Pest vármegyei társaság. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) folytat eljárást. A héten már gyanúsítottkihallgatás is történt.
A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Két gyöngyösi férfit a bűnügyi felügyelet sem tartotta vissza az újabb bűncselekménytől.
A gyanúsított őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.
Hiába volt az erőfölény és egy baseballütő, végül pénz nélkül menekültek az elkövetők.
Marihuánával és kristály fantázianevű új pszichoaktív anyaggal kereskedett egy nő Szegeden. A rendőrök elfogták.
Gyanúsítottként kihallgatták a férfiakat a nyomozók, egyiküket őrizetbe is vették.
Egy jászapáti fiatal zsákban vitte a lopott húsárut és a pálinkákat. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a férfit.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.