Megtalálták, majd visszaadták
Rövid időn belül hazakerült az a kerékpár, amit egy fiatalkorú fiú lopott el Szentesen. Az ügyben nyomozás indult.
Rövid időn belül hazakerült az a kerékpár, amit egy fiatalkorú fiú lopott el Szentesen. Az ügyben nyomozás indult.
A körzeti megbízottak otthonában fogtak el egy gyöngyösoroszi betörőt.
A kiskőrösi rendőrök – összehangolt akcióban – egy keceli család több tagját is őrizetbe vették kábítószer-kereskedelem gyanújával.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai összehangolt akció keretében csaptak le egy illegális szereket árusító 36 éves férfira.
A putnoki rendőrök elfogták a helyi betörések elkövetőit, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két nigériai férfival szemben, akik a gyanú szerint droggal kereskedtek.
Hamis kísérő okmányokkal szállítottak kiskutyákat külföldre. Az évek óta tartó illegális exportot állatorvosok bevonásával egy ceglédi cég végezte. Az utolsó szállítmány már nem ért célba, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) ugyanis akcióba lendült. Az ügynek eddig négy gyanúsítottja van.
Több hónapos nyomozómunka eredményeként több mint 200 rendőr, 23 Bács-Kiskun vármegyei helyszínen csapott le egyidőben.
A komáromi járőrök fogták el azt a férfit, aki egy ácsi szerelőműhely elől vitt el egy személyautót. Mint kiderült, semmi nem volt rendben sem vele, sem a kocsival.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a lopás bűncselekmények miatt elfogatóparancs alapján körözött 38 éves férfit.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.