Őrizetben a három külföldi férfi

2016. 02. 20., szo - 13:02
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az M7-es autópályán követtek el bűncselekményt, a balatonlellei rendőrök elfogták, majd a marcali rendőrök őrizetbe vették őket.

A Balatonlellei Rendőrőrs járőrei 2016. február 19-én az éjszakai órákban szolgálatuk során ellenőriztek egy személygépjárművet a 7-es számú főúton. Az autóban három férfi ült, akikről kiderült, hogy összefüggésbe hozhatóak egy az M7-es autópályán 2016. február 19-én 23 óra 20 perckor történt bűncselekménnyel kapcsolatban. A rendőrök nagyobb mennyiségű készpénz találták náluk, amelyet az M7-es autópálya Táskai pihenőjében leállított nyerges vontatóból tulajdonítottak el néhány perccel korábban.

     

A 25 éves D. E.-t, a 29 éves A. E.-t és a 43 éves S. I.-t elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A külföldi állampolgárok a bűncselekmény elkövetését beismerték és elmondták, hogy a sértett övtáskájától, valamint a benne lévő iratoktól és mobiltelefontól útközben megszabadultak. A rendőrök kihallgatásuk követően őrizetbe vették őket, és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldik meg a Marcali Járási Ügyészségnek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.