Két nap, három helyszín
A közlekedési szabályokra és az idősek biztonságára is felhívták a figyelmet a balatonalmádi rendőrök.
A közlekedési szabályokra és az idősek biztonságára is felhívták a figyelmet a balatonalmádi rendőrök.
Iskolások, óvodások és idősek is megjelentek a bűn- és balesetmegelőzési kitelepülésen.
Egy helyi fesztiválhoz csatlakoztak a balatonfüredi rendőrök.
A tanév első bűn- és baleset-megelőzési óráját tartotta a helyi rendőrkapitányság iskolai bűnmegelőzési tanácsadója.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai többek között kerékpáros ügyességi pályával és vagyonvédelmi tanácsokkal várták az érdeklődőket.
Balatonfüredi rendőrök az alsóörsi táborfesztiválon
A nyári idegenforgalmi szezonban a rendőrök tanácsokkal segítették a turistákat.
A balesetek megelőzése érdekében fogadják meg a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!
Az egyenruhások négy napon keresztül várták az érdeklődőket.
Az egyenruhások bűn- és baleset-megelőzési foglalkozásokat tartottak.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.