Rendőri munkával ismerkedtek Töltéstaván
A Győri Rendőrkapitányság rendőre általános iskolások körében népszerűsítette a rendőri hivatást.
A Győri Rendőrkapitányság rendőre általános iskolások körében népszerűsítette a rendőri hivatást.
A közlekedési balesetek megelőzését szolgáló nevelést, oktatást nem lehet elég korán elkezdeni.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében valósult meg az az értekezlet, amelynek célja a katolikus egyházi fenntartásban lévő intézményekben a bűn- és balesetmegelőzési tevékenység megerősítése.
Kollégáink az egyik tolnai iskolába látogattak el.
A ceglédi és abonyi egyenruhások a Készenléti Rendőrség munkatársaival közösen tartottak kamerás, közlekedésrendészeti akciót Abonyban, 2022. október 19-én.
Az őszi betakarítás végeztével folyamatosak a földmunkálatok, így az utakon továbbra is számítani kell a lassú járművekre.
Óvodásokhoz látogatott el, és osztotta meg a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos tudnivalókat a Győri Rendőrkapitányság baleset-megelőzési szakembere.
4 előadást tartott megyénkben a Veszprémi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője „Egy másodpercen múlik az élet!” elnevezéssel.
Somogy megye útjain több munkagéppel, lassú járművel, valamint állati erővel vont járművel találkozhatunk.
A Vas megyei rendőrök a biztonsági öv használatát ellenőrizték, valamint a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet Szombathelyen. Azoknál, akiknél mindent rendben találtak, a láthatóságot elősegítő eszközöket adtak.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.