Befejeződött az elméleti képzés
Elsősegélynyújtási ismeretekből vizsgáztak a „SuliMoped” program hallgatói Abonyban.
Elsősegélynyújtási ismeretekből vizsgáztak a „SuliMoped” program hallgatói Abonyban.
Prevenciós előadást tartott a Ceglédi Rendőrkapitányság balesetmegelőzési előadója egy dizájner bevonásával a ceglédi Református Iskolában.
Békés megyében idén eddig három olyan közlekedési baleset történt, amelyben kerékpár csomagtartóján, pótülésében ülő gyermek sérült meg. A rendőrség kéri a szülőket, nagyszülőket, hogy tegyenek meg mindent a kicsik biztonságáért!
A téli közlekedés veszélyeire és a megelőzés fontosságára hívták fel a figyelmet a rendőrök Szegeden. Az ellenőrzéssel egybekötött akció során az egyenruhások a szabályosan közlekedőknek jégkaparót osztottak.
Illetékességi területük összes általános iskolájában és óvodájában tartottak balesetmegelőzési előadást a bátonyterenyei rendőrök.
Havazás és ónos eső nehezítheti a közlekedést több megyében. Az időjárással kapcsolatos forgalomkorlátozásokról szóló friss információkat folyamatosan közzétesszük a honlapunkon.
Fokozott óvatossággal közlekedjenek!
A tapolcai rendőrök a környező települések óvodáiba látogattak el az új eszközzel.
Cél, hogy minél kevesebb baleset történjen.
A biztonságos közlekedés érdekében tartottak a napokban ellenőrzést a bátonyterenyei rendőrök.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.