Soha ne hagyjunk senkit az autóban!
Nem lehet elégszer hangsúlyozni: a napon hagyott autóban lévő forróság életveszélyes lehet!
Nem lehet elégszer hangsúlyozni: a napon hagyott autóban lévő forróság életveszélyes lehet!
A faddi és a bogyiszlói napközis tábor szervezői meghívásának tettek eleget a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakemberei.
A rendőrök interaktív programokkal várták a kicsiket.
A lenti rendőrök a hőségben utazókat hűtött ásványvízzel, az éjszaka közlekedőket pedig kávéval kínálták a balesetek megelőzése érdekében.
Az őzek – a július közepétől augusztus közepéig tartó párzási időszakban – bármikor megjelenhetnek az úttesten, ami gyakorta vadelütéssel, és akár személyi sérüléssel járó közlekedési baleseteket eredményez.
A nyári, tartós hőség mindenkit megvisel és ez közlekedésbiztonsági szempontból is komoly rizikófaktort jelent. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet:
A forróság és a tartós hőség megviseli az emberi szervezetet és közlekedésbiztonsági szempontból is veszélyt rejt magában. Fogadják meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!
A Szécsényi Rendőrkapitányság idén is megrendezte nyári közlekedésbiztonsági gyermektáborát általános iskolásoknak.
Több mint tíz éve töretlen sikerrel rendezik meg az „Iskola rendőre” program nyári táborát Salgótarjánban.
A vármegye útjain több munkagéppel, lassú járművel, valamint állati erővel vont járművel találkozhatunk.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.