Több ezer gyereknek kezdődött meg az iskola
A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy VI. kerületi iskolában nyitotta meg a tanévet, az iskola rendőre program keretén belül.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy VI. kerületi iskolában nyitotta meg a tanévet, az iskola rendőre program keretén belül.
Rendőrök és polgárőrök segítik a gyermekek biztonságos, balesetmentes közlekedését.
A rendőrség felkészült az idei tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főkapitányság egy videoklippel indította a szeptemberi iskolakezdést.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság az idei tanévben is kiemelt figyelmet fordít a gyermekek védelmére és balesetmentes közlekedésére.
A debreceni Csapókerti Általános Iskolánál tartotta tanévnyitó sajtótájékoztatóját a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrség 2019. szeptember 2-án reggel Mogyoródon, a Szent László Általános Iskolában tartotta meg tanévkezdési kampányának sajtónyilvános eseményét.
A rendőrök Győrben és környékén hívták fel a gyalogosan, illetve kerékpárral közlekedők figyelmét a közlekedési szabályokra.
A Győri Rendőrkapitányság munkatársai a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőrség napján vettek részt.
A gyalogos-átkelőhelyen történő körültekintőbb közlekedésre hívja fel a figyelmet a Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság.
A Jász-Nagykun Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsokkal szolgál az iskolakezdéshez.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.