Vigyázzunk magunkra és egymásra!
A közlekedés legvédtelenebb résztvevői a gyalogosok.
A közlekedés legvédtelenebb résztvevői a gyalogosok.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az M1-es autópályán és az 1-es számú főúton kihelyezett plakátokkal figyelmeztet az úgynevezett „horrorkaravánok” által előidézett közlekedési veszélyhelyzetekre.
A város rendőrei a téli közlekedéssel kapcsolatos jó tanácsokkal látták el a rendezvényen megjelenteket.
A hajdú bihari rendőrök kérik a járművezetőket és a közeledés összes résztvevőjét, hogy tartsák be a szabályokat, legyenek nagyobb figyelemmel és körültekintéssel másokra és saját magukra is.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság idén is részt vesz a Látni és látszani 2019 – egymásért kampányban.
Ellenőrzés a kerékpáros balesetek megelőzése érdekében.
Sajtótájékoztatót tartottak a Somogy Megyei Védelmi Bizottság képviselői.
Idén harmadszor versengett az idősebb korosztály. Állati rendhagyó vetélkedés zajlott.
A rendőrök a Pétfürdőn élő nyugdíjasok figyelmét hívták fel a látás és a láthatóság fontosságára.
Baleset-megelőzési tanácsok a kerékpárosok védelme érdekében.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
Telefont, játékkonzolt árult egy Békés vármegyei nő az interneten. Miután utaltak neki, nem küldte el az árut és megszakította a kapcsolatot a vevőkkel. A Mátrix Projekt keretében vádemelést javasol ellene a rendőrség.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.