Robog a Sulimoped program Nógrád megyében
Az idén 35 diák kapott lehetőséget arra, hogy térítés nélkül szerezzen segédmotoros kerékpár vezetésére jogosító engedélyt a program keretében.
Az idén 35 diák kapott lehetőséget arra, hogy térítés nélkül szerezzen segédmotoros kerékpár vezetésére jogosító engedélyt a program keretében.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága ebben az évben 21. alkalommal rendezte meg a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa megyei döntőjét. A versenyen 22 fiatal vett részt.
Várjuk a jelentkezéseket a 2022. május 28-ai vetélkedőre.
A középfokú oktatási intézmények tanulói részére megrendezett vetélkedő célja, a diákok közlekedési ismereteinek bővítése, és a balesetmentes közlekedésük elősegítése.
Gyulán mérték össze tudásukat a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa Békés megyei döntőjének résztvevői. A 24 diák csapatban és egyéniben is versenyzett, a legjobbak pedig az országos döntőben is képviselik majd a megyét.
A verseny során a diákok elméleti, és gyakorlati közlekedési ismereteit mérték fel a rendőrök.
Ezzel a címmel tartott előadást Tatabányára Pintér József r. főtörzszászlós, aki rendhagyó balesetmegelőzési programmal készült középiskolás fiatalok részére.
A közlekedési versenyek városi fordulóján a diákok a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskolában mérhették össze tudásukat.
Megtartották a középiskolások közlekedésrendészeti versenyét.
Gyermek rajzpályázatot indítanak a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság baleset-megelőzési szakemberei.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.