Szünidőben is biztonságban

2014. 06. 17., k - 14:51
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közúti közlekedési balesetek elkerülése érdekében fontos, hogy a gyermekek megtanulják és betartsák a közlekedés alapszabályait. A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a szülőktől is figyelmet kér.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság kiemelt feladatának tekinti a gyermekek szabályos közlekedésre nevelését. Az előírások betartása nagymértékben csökkenti a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Ezért a bizottság egész évben számos helyi kezdeményezéssel és országos programok lebonyolításával is igyekszik megismertetni az óvodásokkal, illetve iskolásokkal a gyalogos, valamint a kerékpáros közlekedés alapjait. A tapasztalat az, hogy a gyermekbalesetek legtöbbször figyelmetlenség miatt következnek be. Békés megyében előfordult, hogy egy 4 éves gyermek lépett le féktávolságon belül az úttestre, így ütötte el egy éppen arra haladó autó. De akadt olyan 7 éves kisdiák, aki szabálytalanul, kerékpárján fenn ülve hajtott át a gyalogos-átkelőhelyen, mikor elütötték. Előfordult olyan eset is, amikor egy 5 éves gyermeket ütött el egy személygépkocsi vezetője, mert a gyermek álló jármű takarásából lépett ki az úttestre. Ezek a szerencsétlenségek odafigyeléssel elkerülhetőek lettek volna. A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság ezért arra kéri a szülőket, hogy magyarázzák el gyermekeiknek a legfontosabb előírásokat és a szabálytalan közlekedés lehetséges következményeit. Emellett mutassanak példát gyermekeiknek! Ha személygépkocsival utazik a család, használják a biztonsági övet és a gyermek életkorának és súlyának megfelelő biztonsági rendszert.

 

A nyári szünidő idején a lakó, pihenő övezetekben a járművezetőknek számolniuk kell azzal, hogy több gyermekkel találkoznak. A játszóterek környékén, üdülők, vízpartok, strandok közelében fontos, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek. A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság munkatársai 2014 nyarán is több olyan táborba látogatnak el, ahol a gyermekek számára a szervezők közlekedési, illetve baleset-megelőzési témájú előadásokat is rendeznek. A rendőrség ezzel is az óvodások és iskolások szabályos közlekedésre nevelését, a balesetek megelőzését kívánja elősegíteni.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Megbukott a drogbiznisz

A Szabolcs vármegyei nyomozók mérlege az ügyben: négy gyanúsított, közülük ketten letartóztatva, cannabis ültetvény felszámolva.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.