Horváth Sándor I. Országos Iskolaőr Emlékverseny
Tudásukat és rátermettségüket mérték össze az iskolaőrök.
Tudásukat és rátermettségüket mérték össze az iskolaőrök.
A frissen végzett rendőrök a fővárosban állnak szolgálatba.
A nyomozók elfogtak és őrizetbe vettek egy kunszentmártoni kábítószer-kereskedőt. Két fogyasztó ellen szintén eljárás indult.
Nem csak fogyasztották, hanem kereskedtek is, a hevesi rendőrök lekapcsolták őket.
A Győri Rendőrkapitányság Pannonhalmi Rendőrőrse befejezte egy péri fiatalemberrel szemben folytatott büntetőeljárását.
Apa és fia Kenderesen loptak nyakra-főre. Mindkettejüket elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A családfő őrizetben várja a bíróság döntését letartóztatásáról.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenegy ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonhatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A Semmelweis nap alkalmából a rendőrség is köszöntötte és elismerte az egészségügyben dolgozó munkatársait.
A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást egy 25 éves férfi ellen, aki szerelemféltés miatt leégette a barátnője házát.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat kutyás csoportjának parancsnoka, Tremmel Nándor főtörzszászlós a június elején Lengyelországban rendezett kettlebell-világbajnokságon az 50–59 évesek korosztályában – 31 ország több mint 500 versenyzője között – világbajnok lett. De mi az a kettlebell?
Border information