Maradniuk kellett, amíg nem fizettek
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/1_2713.jpg?itok=zbUuNizO)
Egy belvárosi szórakozóhelyen két hét alatt hat turista ellen követtek el bűncselekményt.
Egy belvárosi szórakozóhelyen két hét alatt hat turista ellen követtek el bűncselekményt.
Két család vitatkozott össze Józsefvárosban egy korábbi nézeteltérés miatt. Több lövés is eldördült.
Az erzsébetvárosi rendőrök tetten érték azt a férfit, aki autók visszapillantó tükrét rúgta le Budapest VII. kerületében.
Az újpesti nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben a megalapozott gyanú szerint két férfi bemászott egy ház ablakán és ellopták az ott alvó sértett értékeit.
A férfi a megalapozott gyanú szerint közel 450 millió forintos csalást és sikkasztást követett el.
A budapesti nyomozók elfogták azt a három férfit, akik még nyáron fegyverrel megfenyegettek és kiraboltak két külföldi férfit.
A rendőrök kilenc fővel szemben szabálysértési feljelentést tettek.
A budapesti nyomozók befejezték annak az öt kábítószer-kereskedőnek és öt segítőjének az ügyét, akik közel 60 millió forint értékű marihuánát hoztak be Magyarországra.
A józsefvárosi rendőrök elfogták azt a háromfős társaságot, akik összesen 14 besurranásos lopást követtek el Budapest VII. és VIII. kerületében.
A kőbányai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Border information