Tűz miatt lezárták az Üllői út egy részét és a Bókay János utcát
Kigyulladt egy egészségügyi intézmény egyik épülete Budapest VIII. kerületében.
Kigyulladt egy egészségügyi intézmény egyik épülete Budapest VIII. kerületében.
A kőbányai rendőrök 10 perc alatt elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint egy késsel megfenyegetett egy buszsofőrt, de miután megtudta, hogy kamera van a buszon, meggondolta magát.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyes kollégái elfogták azt a párost, akiknek segítségével egy új módszerrel tévesztettek meg idős embereket.
A XI. kerületi Rendőrkapitányság járőrei a helyszín közelében elfogták a 29 éves férfit.
A budapesti nyomozók egy csepeli műhelyben fogtak el két dílert, akik külföldről szállítottak több, mint egy kiló kokaint Magyarországra. A megbízójukat pedig Erzsébetvárosban fogták el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi és rendészeti jelenlétet biztosít a vásárokban, illetve azok környékén.
A budapesti rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt.
A fővárosi rendőrök ezúttal Újpesten, Újbudán, a XVIII. kerületben és Csepelen tartottak ellenőrzést és összesen 60 embert fogtak el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály nyomozói keresik az ismeretlen férfit.
Az újbudai rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt.
Border information