Nyakon szúrta volt barátnőjét
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/55434.jpg?itok=GiAQ3wyr)
A rendőrök fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt, akit emberölés kísérletével gyanúsítanak.
A rendőrök fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt, akit emberölés kísérletével gyanúsítanak.
A ferencvárosi nyomozók elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint 2019 decemberében hét autót tört fel a kerületben.
Az idős férfi miközben leírta a telefonszámát, a nő a vitrinből ellopta a gyűrűjét.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói 24 óra alatt elfogták a 22 éves K. Dánielt.
Az autópályára tévedt állatok miatt a rendőrök mindkét forgalmi sávot lezárták a 18-as kilométerszelvénynél.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói 24 óra alatt elfogták a 22 éves K. Dánielt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói megkezdték az ismeretlen elkövető felkutatását.
Gergely Márk rendőr őrmester egy soroksári áruház parkolójában tartóztatta fel az alkalmi tolvajt.
A kőbányai nyomozók befejezték annak a három férfinak az ügyét, akik Budapesten, a Hős utcában árultak pszichoaktív anyagokat.
A budapesti nyomozók befejezték annak a négy férfinak az ügyét, akik új pszichoaktív anyaggal kereskedtek.
Border information