Az aluljáróban követtek, majd kiraboltak egy férfit – az egyik feltételezett elkövetőt elfogták
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/231_0.jpg?itok=HGvb_Qgn)
Társát keresik a III. kerületi rendőrök.
Társát keresik a III. kerületi rendőrök.
A XIII. kerületi rendőrök fegyveresen elkövetett garázdaság bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály motoros járőreinek Budapest rendőrfőkapitánya adott át jutalmat, mert egy apukának segítettek, majd a rendőrök a jutalomátadás után egy csalás miatt körözött autót kapcsoltak le.
A posztumusz rendőr főhadnagy tíz éve hősi halált halt.
A madár befogásában a csepeli rendőrök is részt vettek.
A budapesti rendőrök garázdaság miatt indítottak eljárást a 34 éves férfi ellen.
A két férfi egy Romániából érkező kamion rakterében bújt el.
Annyi büntetőpontot gyűjtött össze a sofőr az I. kerületi Alagút utca és az V. kerületi Széchenyi utca között, amiért ötször is elvehetnék a jogosítványát.
A terézvárosi rendőrök keresik azt a férfit, aki a gyanú szerint a belvárosban ellopott egy tévét, majd kézben vitte végig, szinte az egész városon.
A két dílernél több mint 200 gramm marihuánát találtak, a betörő pedig váltópénzt lopott egy üzletből, amit a rendőrök szintén megtaláltak és lefoglaltak.
Border information