"… ha kell, életem kockáztatásával is…."
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/t%C5%B1z%20brfk_0.jpg?itok=24Ds6xzw)
Egy éjszaka, két életmentés Budapesten.
Egy éjszaka, két életmentés Budapesten.
Hasonló szöveggel csalták ki öt idős asszony pénzét. A budapesti rendőrök egy feltételezett elkövetőt őrizetbe vettek, társait még keresik.
Nyolc illegális migránst és egy feltételezett embercsempészt fogtak el a rendőrök Budapesten.
A budapesti rendőrök a tavalyi évet felülmúlva hét tonna adományt gyűjtöttek a rászorulóknak.
A budapesti rendőrök fél óra alatt elfogták azt a férfit, aki egy kutyát bántalmazott a Józsefvárosban.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság évek óta elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás olyan fontos szegmenseiben, mint a véradás. Idén a Magyar Vöröskereszt által hatalmas elismerésben részesültek a fővárosi rendőrök, elnyerték a „Véradóbarát munkahely” díjat.
Az angyalföldi rendőrök egy bolti lopás után fogták el a 27 éves férfit.
A BRFK és a BKK együttműködésének keretében ezúttal a 3-as villamosvonalat ellenőrizték.
Ezúttal 53 sofőr nem tartotta be a szabályokat.
A BRFK ismét egy több mint tíz éve történt súlyos bűncselekmény nyomozását zárta le.
Border information