Lezárt ügyek: Nem mind ezüst, ami fénylik
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a férfival szemben folytatott le, aki ezüst érméknek nevezett hamisítványokkal csapta be vásárlóját.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a férfival szemben folytatott le, aki ezüst érméknek nevezett hamisítványokkal csapta be vásárlóját.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 27 ittas, illetve 1 bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 25. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A rendőrök őrizetbe vették azt a sályi férfit, aki egy ismerősétől erőszakkal elvett 10 liter bort.
A miskolci rendőrök 5 órán belül elfogták azt a férfit, aki csúzlival lőtt a volt párja, a rokonai és az egykor közös otthonuk irányába.
Dicséretben és elismerésben részesítette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője azokat a rendőröket és miskolci rendészt, akik részt vettek egy miskolci támadó elfogásában.
Felhajtott az M30-as autópályára egy férfi a járművével, majd megfordult, így szemben haladt a forgalommal, majd újra megfordult és lehajtott a pályáról. Az autópálya-rendőrök mindent láttak, így azonnal intézkedtek.
A miskolci rendőrök keresik az elkövetőket.
A közúti ellenőrzések azért vannak, hogy mindenki hazaérjen, és azért is, hogy az időzített bombákat a rendőrök kiszűrjék a forgalomból. Legutóbb Miskolcon állítottak meg a járőrök egy gyorshajtót, aki ittasan ült a volán mögé!
Tiszaújvárosban csaknem tragédiával végződött egy járművét vezető nő kanyarban történő szabálytalan előzése. A rendőrök szabálysértési eljárást folytattak le a vétkes sofőrrel szemben.
Irigykedhetnek az újságírók a 10 éves miskolci Krisztoferre, aki minden kérdésére választ kapott, amikor álma beteljesüléseként vendégül látta őt a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője.
Border information