Legfrissebb híreink

Nem volt ittas sofőr az okozók között

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök tavasszal is kiemelt figyelmet fordítanak az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére. De minden évszakban fontos intelem a közlekedőknek, hogy soha ne üljenek ittasan a volán mögé és tartsák be a KRESZ szabályait.

Előzetesben a sátai házaspár

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozási bíró további fogvatartását rendelte azoknak a gyanúsítottaknak, akiket kényszermunkával és zsarolással gyanúsít az Ózdi Rendőrkapitányság.

Rendőrkézen a karddal támadó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Negyed órán belül elfogták a rendőrök azt a miskolci férfit, aki előzetes szóváltást követően egy karddal súlyosan megsebesítette vitapartnerét.

Ittas volt és pénzre volt szüksége

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Azonosították, majd elfogását követően gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a férfit, aki Edelényben egy családi ház udvarán feltört egy autót.

Ütközési sebesség - Közlekedésbiztonsági értékelés

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2017. március 21-én Tiszaújvárosban tartotta soron következő ülését, melyen a közlekedési szakemberek áttekintették és értékelték a megye közlekedésbiztonsági helyzetét.

Kényszermunka és zsarolás – videóval, fotókkal

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben van az a házaspár, akik Sátán egy férfit évekig bezárva tartottak és dolgoztattak, majd amikor a sértett már nem akarta tovább a ház körüli teendőket elvégezni súlyos fenyegetéssel és bántalmazással bírták rá a további munkára.

Lezárt ügyek:Jogosítvány és engedély nélkül elvitt autó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vezetői engedély nélkül hajtott el a munkaadójánál tárolt egyik autóval az a férfi, akivel szemben a rendőrség bíróság elé állítási javaslattal élt.

Fogadónapot tart a rendőrfőkapitány

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Záhony - Čop
HU

UKR