Legfrissebb híreink

Lezárt ügyek: Szembe jött a lopott cipő

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett édesanyja értesítette a rendőrséget, hogy látta fia korábban ellopott cipőjét egy mezőkövesdi férfin.

Új rendőrtisztek Borsodban

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság állományában 9 ifjú hadnagy kezdte meg rendőri szolgálatát.

Játékokat lopott a betörő

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök hamar elfogták azt a férfit, aki betört egy zubogyi lakásba.

Gitárral sétált a betörő

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gitárral a kezében sétált egy férfi Edelényben, a rendőrök később gyanúsítottként hallgatták ki.

Ittasan, eltiltás alatt, hatósági jelzés nélkül

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy ittas motorost az oszlop fogott meg, míg több szeszesital-fogyasztása után volán mögé ülő autóst pedig a rendőrök.

Őrizetben a Kesznyéten környéki dílerek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eddig öt főt hallgattak ki a rendőrök gyanúsítottként, akik a megalapozott gyanú szerint kábítószert állítottak elő és adtak el a helyi fiataloknak.

Ellenőrzés a vízpartokon

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vízi rendészeti ellenőrzést tartottak a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt napokban.

Halálos lett a baleset

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy személygépkocsi vezetője elütött egy feltehetően kivilágítatlanul, a 26-os számú főúton közlekedő motorost, aki a balesetben súlyos sérüléseket szenvedett, majd a kórházban életét vesztette.

Dupla páros

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség kutyás járőrök bevetésével is szolgáljaaTriatlon Nagyhét biztonságátTiszaújvárosban.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB