Legfrissebb híreink

Egy baleset, két gyanúsított, négy bűncselekmény

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ittas sofőrök fokozott kockázatot jelentenek a közlekedésben. A rendőrség vádemelési javaslattal élt egy sofőrrel és utasával szemben is, akik közös italozásuk után autóba ültek, majd árokba borultak Bőcsön.

Lezárt ügyek: Öten raboltak

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal az öt gyanúsítottal szemben, akik egy putnoki, idős férfit bántalmaztak és kiraboltak otthonában.

Ki ismeri fel?

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy rongálással gyanúsítható férfi azonosításához kéri a Miskolci Rendőrkapitányság a lakosság segítségét.

Fogadónapot tart a rendőrfőkapitány

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére.

Nyílt nap a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.

Számon tartva

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Húsz éve teljesít szolgálatot a Miskolci Rendőrkapitányság Avasi Rendőrőrsén az a három rendőr, akiket a helyi önkormányzati képviselő jutalomban részesített.

Lezárt ügyek: Kislány kezéből tépte ki a pénzt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy körömi férfival szemben, aki egy mozgásában korlátozott fiatalembertől, továbbá egy kislánytól vett el telefont, illetve pénzt.

Őrizetben a gitárrabló

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Zenélni akart, ezért erőszakkal elvette ismerősének gitárját. A rendőrség bűnügyi őrizetbe vette a mezőzombori támadót.

Mindenkit hazavárnak!

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt napokban kilencen veszítették életüket Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjaintizenketten súlyosan és huszonhárman könnyebben megsérültek. A legutóbbi halálos balesetben a sofőr járműve sebességét nem az útviszonyokhoz igazítottan választotta meg.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Röszke - Horgoš közút
HU

SRB
Tompa - Kelebia
HU

SRB