Legfrissebb híreink

Lezárt ügyek: Egy kilométert se vezessen ittasan!

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki Kazincbarcikán négy feles elfogyasztását követően ült a volán mögé.

Ismeri őt? Egy villamoson felejtett táskát ellopott

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik az egyik helyi villamoson történt lopás elkövetőjének azonosításához.

Lezárt ügyek – Nyitott ajtókat, lehúzott ablakokat használtak ki a tolvajok

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két férfival szemben, akik több miskolci lakásból és garázsból többek között értékes szerszámokat tulajdonítottak el, amiket aztán töredékáron továbbadtak. A nyomozók az orgazdákat is elfogták.

Lezárt ügyek: A vita hevében

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közös szórakozásuk után két garadnai férfi annyira összeveszett, hogy kölcsönösen bántalmazták egymást, majd egyikük megszúrta a másikat.

Nyolc óra alatt kétszer lopott, őrizetbe vették

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Éppen gyanúsított kihallgatásáról tartott haza az a putnoki férfi, aki a séta helyett ismét inkább biciklit lopott.

Lopás, nyomozás, felderítés!

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a szerencsi nőt, aki egy helyi lakatlan házba behatolt és onnan konyhai eszközöket tulajdonított el.

Elfogták: telefont és bérletet rabolt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök két órán belül elfogták J. Szabolcsot, aki Miskolcon rátámadt egy 60 éves férfira és telefonját, valamint bérletét erőszakkal elvette tőle.

Gumiabroncsok a síneken

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szerencsére nem történt tragédia Méránál, a bűncselekményt elkövető három gyermekkorú személyt hamar azonosította a rendőrség.

Zaklatásból előzetes

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonosították, majd elfogták azt a rátkai férfit, aki huzamosabb ideje viszonzatlan vonzalma miatt zaklatott, életveszélyesen megfenyegetett egy fiatal lányt.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Röszke - Horgoš közút
HU

SRB
Tompa - Kelebia
HU

SRB