Legfrissebb híreink

Csak a kocsiban ne!

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyitva hagyott, indítókulccsal ellátott autókat vitt el Miskolcról az a fiatalember, akit a rendőrök azután fogtak el, amikor balesetet okozott az egyik járművel.

Lezárt ügyek: Táskarabló

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy nővel szemben, aki egy miskolci templom közelében rabolt ki egy 56 éves nőt.

Közlekedésbiztonsági koncert óvodásoknak a gyermeknap jegyében

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„A piros az tilos…” megtanulták a regulát és már slágerként énekelték az óvodások. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság a gyermeknap jegyében közlekedésbiztonsági koncertet szervezett a miskolci Mesevár Óvodában.

Bíróság elé állhat a 16 éves fiú

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a fiút, aki a megalapozott gyanú szerint telefont rabolt Szerencsen.

Rózsafüzér

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnügyi őrizetben van már az a két férfi és fiatalkorú társuk, akik egy idős nőt támadtak meg Arlón.

Lezárt ügyek: Ittasan, eltiltva vezette más kocsiját

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki Miskolcon ittas állapotban eltiltás hatálya alatt vezetett egy javításra nála hagyott gépjárművet.

Halálra ítélve

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ózdi rendőrök mentették meg az erdő közepén kikötött és magára hagyott kutyacsaládot.

Egy postára is betört, már őrizetben van

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható, köztük egy postabetöréssel is az a kazincbarcikai férfi, akit a rendőrök azonosítottak majd elfogtak.

Lezárt ügyek: Zárva volt a diszkó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság miatt felelhetnek a bíróságon azok a férfiak, akik egy miskolci taxisofőrt inzultáltak.

Border information

Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Záhony - Čop
HU

UKR