Vasvillával garázdálkodtak
A járőrök két léhi férfit állítottak elő, akik megfenyegették, majd bántalmazták három ismerősüket.
A járőrök két léhi férfit állítottak elő, akik megfenyegették, majd bántalmazták három ismerősüket.
A járőrök egy nagycsécsi férfit vettek őrizetbe, aki egyik rokonát bántalmazta.
A rendőrök egy testvérpárt fogtak el, akik Hejőszalonta egyik utcájában verekedtek össze.
A rendőrök eljárást indítottak azzal a gépjárművezetővel szemben, aki egy ózdi gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy házaspárt.
A rendőrök az M3-as autópályán vonták intézkedés alá azt a román sofőrt, aki egy házilag barkácsolt szerkezettel vontatott egy sofőr nélküli autót.
A rendőrök Miskolcon fogták el azt a két nőt és férfi társukat, akik a megalapozott gyanú szerint kábítószert szereztek meg és adtak tovább, főként helyi lakosoknak.
Külhonból érkezett haza az az ózdi nő, aki a saját elmondása szerint pezsgőt ivott a vezetés megkezdése előtt. Az ittas járművezetők okozta balesetek megelőzése érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, vagy bódult vezetők kiszűrésére.
Három hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a sofőrt, aki Edelényben elsodort egy gyalogost.
A Sajószentpéteri Rendőrőrs járőrei a bejelentést követően rövid időn belül azonosították azt a két férfit, akik ellopták egy 59 éves helyi asszony pénztárcáját.
Egy „időzített bombát” hatástalanítottak a rendőrök Szerencs külterületén. Csúzli, a rendőrkutya gyakorlatilag mindenhol drog nyomait jelezte a megállított járműben.
Border information