Őrizetben a sajóbábonyi betörő
Alig két óra alatt azonosították, majd elfogták a rendőrök azt a férfit, aki betört egy sajóbábonyi családi házba.
Alig két óra alatt azonosították, majd elfogták a rendőrök azt a férfit, aki betört egy sajóbábonyi családi házba.
Üzemanyag csepegett a felborult autó vezetőjére, aki nem tudott kimászni a roncs alól. A rendőrök megemelték a járművet, amikor a fiatal férfi megpróbált elmenekülni a helyszínről.
A rendőrök rövid idő alatt elfogták azt a két férfit és nőt, akik megtámadtak egy nőt Putnokon.
Hat nőt hallgattak ki a rendőrök gyanúsítottként, akik Sajóládon az utcán verekedtek össze.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Alig két óra alatt azonosították, majd elfogták a miskolci rendőrök azt a férfit, aki betört egy családi házba.
Négy hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a motorkerékpár vezetőt, aki Sajószentpéteren úgy közlekedett, hogy kanyarodás közben nekiütközött egy személygépkocsinak. A férfi nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, valamint a motorkerékpárját korábban kötelező felelősségbiztosítás hiányában kivonták a forgalomból.
A rendőrök húsz ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az őszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.
Ismét a legjobb lövők mérték össze tudásukat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kiképző Központjában és a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy nővel szemben folytatott, aki táskát lopott egy miskolci strandról.
Border information