Gyilkossággal is fenyegetőzött
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki megöléssel fenyegette meg volt élettársát, akit folyamatosan zaklatott is.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki megöléssel fenyegette meg volt élettársát, akit folyamatosan zaklatott is.
Bűncselekmény gyanúja miatt indított a rendőrség nyomozást egy 61 éves nő halála kapcsán.
Miskolcon egy közlekedési baleset után a vétlen fél revansot vett, amely garázdasággal végződött.
A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei már a pályaudvaron elfogták azt a szlovák férfit, aki egy nemzetközi vonaton egy alvó nő telefonját tulajdonította el.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság hét ittas járművezetővel szemben folytatott ügyben fejezte be a vizsgálatot az év negyedik hetében.
Szabálysértési eljárást kezdeményeztek a járőrök egy sofőr ellen, aki Miskolcon a Mátyás király úton személygépkocsijával több kiemelt szabálysértést követett el.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a Szlovák Köztársaság területén bejelentett közúti forgalmat korlátozó demonstráció miatt forgalomkorlátozás várható.
Négy ajtót is ellopott Tiszakeszin az a férfi és fiatalkorú társa, akiket a rendőrök rövid idő alatt elfogtak.
Ellenőrökre támadt Miskolcon egy agresszív utas, a férfit gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség.
Border information