III. helyezést ért el a Miskolc Police csapata
A III. Miskolc-Kassa Ultramaratonon diadalmaskodtak kollégáink.
A III. Miskolc-Kassa Ultramaratonon diadalmaskodtak kollégáink.
A borsodi rendőrök máris bevonták három hónapos vezetői engedélyét és büntetőeljárást indítottak azzal a férfival szemben, aki miután észlelte, hogy rossz irányba halad az autópályán megfordult és szemben a forgalommal közlekedett az encsi lehajtóig.
A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei a mentőszolgálat munkatársaival közösen mentettek ki egy mozgáskorlátozott férfit és egy nőt, akiknek házában tűz keletkezett.
A 18 éves miskolci férfit azzal gyanúsítják, hogy egy prostitúciós tevékenységet folytató lánytól rendszeresen elvette jövedelmét.
Kirabolta italozó partnerét egy fiatalember Zilizen, a sértett másnap visszakérte telefonját, majd feljelentést tett.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök a koronavírus elleni közös küzdelem jelképeként ültettek fákat szerte a megyében.
Újra megrendezik a két országot is érintő Miskolc-Kassa Ultramaratont. A verseny honi útvonalán szakaszos forgalomkorlátozásokra számíthatnak a közlekedők.
A szerencsi rendőrök őrizetbe vették azt a tállyai asszonyt, aki egy kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt kényszerített prostitúcióra.
Három órán belül azonosították azt a mezőcsáti fiatalembert, akit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésével gyanúsít a rendőrség.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 20 ittas, és 1 bódult állapotú sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenharmadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 9 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.
Border information