Közrendvédelem

Biztonsági intézkedés

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy átfagyott asszonyon segítettek a mosonmagyaróvári rendőrök.

KMB: Elfogták a körözött férfit

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Törvényszék rendelete el elfogását és előzetes letartóztatását annak a férfinak, akit Hejőpapiban fogtak el.

A csirkeól mögött lapult

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták azt a 42 éves férfit, akivel szemben elfogatóparancs volt érvényben.

Készenléti rendőrök fogták el

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség járőrei fogták el a lopás vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható jászladányi férfit.

Elfogatóparancs volt ellenük érvényben

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt 24 órában öt körözöttet fogtak el a rendőrök.

Időben érkezett a segítség

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szinte az utolsó pillanatiban érkeztek a járőrök, annak encsi férfinak a lakására, akinek az életét sikerült így megmenteni.

Napok óta nem vitte be az ebédet

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befeszítették a rendőrök az ajtót, hogy a mentők kórházba vihessék az idős férfit.

Biztonsági intézkedés Jászapátin

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség járőrei hívtak mentőt az utcán magatehetetlenül fekvő férfihez.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB