Közrendvédelem

Utolérték és elfogták

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi járőrök egy autóban utazó férfire figyeltek fel, akiről tudták, hogy négy elfogatóparancs van ellene érvényben. A kocsi sofőrje többszöri rendőri felszólításra sem állt meg, majd egy kereszteződésben lelassított, a keresett személy pedig kiszállt és elfutott, akit az egyenruhások utolértek és elfogtak.

Halmozta a szabályszegéseket

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dombóvári rendőrök egy 50 éves helyi férfit ellenőriztek, aki számos szabálysértést követett el, többek között ittasan ült a volán mögé.

A buszsáv-ellenőrzést nem lehet megunni

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK és a BKK együttműködésének keretében ezúttal 44 szabálytalansággal találkoztak egy körözött embert pedig elfogtak.

Járőröztek

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gomba és Bénye települést ellenőrizték a helybéli rendőrök - lovas járőrökkel, honvédokkal és polgárőrökkel közösen.

Életmentés az irányítópult mögül

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy aggódó ismerős, egy lelkiismeretes tevékenység-irányító, valamint jónéhány tettre kész Pest megyei rendőr, tűzoltó, orvos és mentős - nekik köszönheti az életét egy érdi férfi.

Elhárította a robbanásveszélyt

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mesterlövész lőtte ki a veszélyes palackokat Pusztavám közelében.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB