Közrendvédelem

Kék segítség

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A kék nem csak a rendőrség, hanem az autizmus színe is. Ezzel az állapottal élő fiatal felnőttek próbálhatták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, hogy milyen egy állásinterjún részt venni.

Fokozott ellenőrzés az edelényi kistérségben

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség egy, illetve ezt követően négy napos, fokozott ellenőrzést tart az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén.

Rendőrök segítettek a túrázóknak

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök ismét bajba jutott kirándulóknak segítettek.

Újra együtt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A józsefvárosi rendőrök perceken belül megtaláltak egy csoportjától elszakadt speciális nevelési igényű lányt.

Rendőrök nyerték a gyalogos gyorsulási versenyt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az angyalföldi rendőrök a közlekedésfelügyelettel tartottak közös ellenőrzést a főváros XIII. kerületében. Egy éjszaka alatt öt engedély nélkül átalakított autót és több más szabálytalanságot találtak, valamint elfogtak egy futva menekülni próbáló, jogosítvány nélkül közlekedő autóst.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB