Közrendvédelem

Egy járat – két elfogás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK és a BKK együttműködésének keretében a 99-es busz vonalát ellenőrizték a rendőrök.

Kiemelt figyelem az időseknek

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök szórakoztató bűnmegelőzési programmal készültek a szépkorúak védelmében a VIII. kerületi Rendőrmúzeumban.

Összehangolt csapatmunka

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A társszervek közös erőfeszítésének köszönhetően épségben megtalálták az erdőben eltévedt házaspárt.

Kiskunmajsán is a vasúti közlekedésről beszéltek a nebulóknak

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bács-Kiskun megyében több településen is ellátogattak az általános iskolásokhoz a rendőrök, hogy baleset-megelőzési előadásokat tartsanak, melynek fókuszában a vasúti közlekedés állt. A kiskunmajsai rendőrök sem tétlenkedtek a héten, több iskolában is jelen voltak.

Mégsem tűnt el

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Épségben előkerült a VIII. kerületből eltűnt 11 éves kislány. Két másik, szintén a fővárosból szökött gyerekkel volt, és egy Pest megyei község iskolájában garázdálkodtak.

Fókuszban a vasúti közlekedés az iskolában

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kunszentmiklósi balesethelyszínelő általános iskolásokkal beszélgetett a balesetekről és azok megelőzésének lehetőségeiről. A legfontosabb téma a vasúti közlekedés biztonsága volt.

Border information

Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Záhony - Čop
HU

UKR