Helyi hírek

Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök három személyi sérüléssel és hat anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Szabadulni akart a kábítószergyanús anyagtól

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járőrök szeme láttára, az intézkedés előtt dobta el a becsomagolt növényi törmelékeket a 21 éves soproni férfi.

Körözés miatt elfogták, kábítószergyanús anyag volt nála

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök igazoltattak egy férfit, aki hamis személyi adatokkal próbált kibújni az intézkedés alól, végül kiderült igazi személyazonossága, valamint az is, hogy körözik.

Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök egy halálos kimenetelű, három személyi sérüléssel és nyolc anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Ököllel ütött, a rendőrök elfogták

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésével gyanúsítják a 23 éves férfit.

Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök egy személyi sérüléssel és tizenegy anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Kábítószergyanús anyag az utasnál

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kapuvári járőrök ellenőriztek egy gépkocsit, a járműben kábítószergyanús anyagra bukkantak.

Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök három személyi sérüléssel és hat anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Lezárt vizsgálat: Az utcán verekedtek össze

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy 30 éves nyíregyházi, illetve egy 49 éves győri férfival szemben folytatott büntetőeljárás vizsgálatát.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Barabás - Koson’
HU

UKR
Beregsurány - Астей
HU

UKR
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Záhony - Čop
HU

UKR