Helyi hírek

Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron Megyéből

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök két személyi sérüléssel és nyolc anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Baleseti összesítő Győr-Moson-Sopron megyéből

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök egy személyi sérüléssel és hét anyagi kárral járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Alapvető közlekedési szabályokat szegtek meg, a rendőrök elfogták őket

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két járművezető feltehetően ittas állapotban vett részt a forgalomban, egyikük ráadásként eltiltás hatálya alatt, jogosítvány nélkül közlekedett gépkocsival, majd balesetet is okozott, míg egy harmadik sofőr vezetői engedély nélkül, illetve eltiltás hatálya alatt vezetett.

Kábítószert fogyasztottak

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Családi veszekedés miatt történt intézkedés során találtak kábítószergyanús anyagokat a rendőrök egy soproni lakásban.

Border information

Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Záhony - Čop
HU

UKR